Mindig úgy képzeltem, hogy fiatal, pörgős anya leszek, többek között azzal idilli elképzeléssel, hogy mindenhova el tudok menni majd a lányommal/fiammal, sosem unatkozunk, a gyerek tolerál minden szituációt. 

Amikor hazahoztuk a kórházból Dorkát és kezdődött a sírós, hasfájós időszak ez nagyon utópisztikus tervnek tűnt, azonban január óta tényleg minden megváltozott -egy boldog, nevetős, kiegyensúlyozott baba anyukája lettem. Februárban már bátor voltam és bevállaltam vele egy hajvágást, mert már sehogysem állt, ismét erősen hullani kezdett, ráadásul a lenövés sem akart kikopni, ezért muszáj voltam megszabadulni tőle. Ritkán kavarognak ilyen gondolatok a fejemben, mert mindig hosszú hajam volt, ez a harmadik alkalom, hogy többet vágattam mint 15 centi, ennyire rövid pedig még sosem volt a frizurám mint most. Szóval ilyenkor gyorsan kell időpontot kérnem mielőtt még meggondolnám magam, ami még az első nyisszantás előtti másodpercben is megtörténne  ha nem becsukott szemmel , fogaimat szorítva ülnék a székben az első percekben. Valamiért mégis mindig elégedetten távozom. Szinte könnyebbnek érzem magam, és frissnek, nem látom a lakásban szerteszéjjel a hajszálaimat, nem kell órákig vasalnom, szárítanom, fésülnöm, de egy idő után mégis vágyam a régi hajamra, és alig várom, hogy ismét derékig érjen. A tincseim haláltánca körülbelül órás elfoglaltság volt, de Dorka nagyon szépen aludt, majd az ölemben játszott körülbelül 40 percet, a maradékban pedig nyafizott egy kicsit, de így is rettentő büszke voltam rá.

Március végén úgy gondoltam ideje mozogni is , legfőképpen társaságban, mert ha én otthon határozom el, hogy holnaptól már csak azért is napi 30 perc torna, garantálom, hogy ez fog a listám legalján kullogni. Ha pedig a mozgás nem áll a fontossági sorrend elején, akkor végleg búcsút mondhatok az izmaimnak. Az igaz, hogy a tornára csak egyszer sikerült még eljutni, mert csak heti 1x van, és volt hogy elutaztunk, és olyan is, hogy mindkét hordozónkat kimostam (igen, egyszerre ?!- nem gondolkodtam ), a lift pedig elromlott, így tulajdonképpen a házban "ragadtunk"- tudom idiótán hangzik, de tényleg, mert egy 15kg-s babakocsit , plusz a gyereket nem tudom a harmadikról lecipelni. Lényeg a lényeg, hogy nagyon jól bírta itt is a gyűrődést. Picit nyűgösködött, megetettem közben és volt, hogy felette tornáztam, de alapvetően az egy órából itt is körülbelül 20 perc volt az amikor nagyobb odafigyelést igényelt. 

Szuper kiscsaj, mert a vásárlásokat is jól tűri, akár 1,5-2 órát is elbóklászik velünk- van hogy babakocsiban, van hogy a Bondolino-ban, van hogy egy kicsit ölben- mindig talál valami érdekes dolgot, ami leköti a figyelmét amíg mi szórjuk a pénzt.

Ahová nagyon szeretném ha el tudnám venni magammal az az új szenvedély, a rúdtánc, de ide a szabályok szerint nem vihetem, mert nem biztonságos a többi lányra nézve. A rúdon koncentrálva lehet épp Dorka egy sikongatással zavarja meg őket, vagy ha már kúszik-mászik majd egy óvatlan pillanatban őt üti meg véletlen valaki. Szóval ez csak Anya programja, amit nagyon élvezek még úgyis, hogy nincs velem ( de erről egy külön bejegyzésben ). 

Ma kipróbáltuk, hogy bírja a kiképzést a kozmetikusnál. Egész délelőtt sírdogálós volt a hangulata, vagy a foga, vagy az idő , vagy épp mindkettő miatt, de fél 1 körül sikerült elaludnia, ami olyannyira jól sikerült mintha kicserélték volna. Már a metrón végig kacarászott, a kozmetikusnál pedig folytatta a nevetgélést és beszélgetést. Tényleg nagy szerencsém van vele, mert valahogy mindig ráérez mikor kell szépen viselkednie és mikor van, hogy elszakadhat a cérna.

Amit még nem mertem bevállalni, az az, hogy visszamenjek a körmösömhöz és ismét mindig csodásak legyenek a körmeim anélkül, hogy hozzájuk kellene nyúlnom. Ha jó kedve van, akkor már egészen sokáig lefoglalja magát ( a kozmetikus fél óra volt, a körmözés kb. 45-50 perc ) de tartok attól, hogy éppen akkor jön rá az 5 perc, és mivel a körmösnek szüksége van a kezemre, így nehéz akár ölbe vennem Dorkát, vagy egy játékot lóbálni elé, hogy eltereljem a figyelmét. Eddig annyira nem is vágytam a szép körmökre, mert annyira érzékeny a bőröm a hidegre, hogy egész télen hiába kenem mindenféle kencével, vagy viselek kesztyűt ugyanúgy kiszárad, kicserepesedik, sebes a kezem, hogy felesleges az ujjaim végét széppé varázsolni. Most viszont már jó az idő, és a körmösöm a szebbnél szebb fotókat tölti fel Fb-re a munkáiról és fáj a szívem. Azt hiszem ideje egy újabb csajos dologba beavatni a kis Mazsolát.

Regina