Időnként, egy-egy néma pillanatban amikor Dorka mellett fekszem és várom, hogy elaludjon, amikor csak nézek magam elé a déli kávémat kortyolgatva, séta közben, a játszótéren - bevillan néhány régi emlék, gondolat, egy-egy szó, mondat, egy mosoly, egy arc, egy jelentéktelennek tűnő emlék, de valamiért mégis ott maradt a lelkem mélyén és időnként mintha emlékeztetni akarnának valamire. Nem tűnnek olyan vérre menően mély gondolatoknak , de mégis bennem vannak, amin egészen a hétvégéig nem is gondolkodtam el, hogy miért, van-e oka. Miért hagy bennünk nyomot egy szó, egy dátum? Ki merjük-e ezeket mondani, vagy annyira mélyek, hogy biztosan tudjuk ezek hatással vannak a jelenünkre, az énünkre, ezért inkább megtartjuk magunknak? 

Több youtubert is követek, köztük Daisyt, aki elég furcsa, de mégis valamiért magával ragadó személyiség és a   videója  után egyrészt a könnyeimmel küzdöttem, másrészt azon kattogtam mennyire vannak hatással ezek az emlékképek az életünkre. Hirtelen ismét megrohamoztak engem is azok a képvillanások. Miért jutnak eszünkbe pont ezek és pont akkor, miért pont ezekre emlékszünk? Miért olyan fontosak ezek, vagy talán nem is fontosak ? És egyáltalán ki merjük-e mondani őket? Ki kell-e mondani őket? 

Nekem a memóriám nem az igazi, és amikor nosztalgiázunk a lányokkal mindig csak hallgatom mire emlékeznek és úgy eszembe jutnak nekem is az a képek, de magamtól nem jönnének elő azok a pillanatok, azonban mégis sok minden van, ami belém égett és már egész pici koromtól. 

Olyan különös volt mikor észrevettük Dorkánál is, hogy már vannak emlékei, hogy visszaemlékszik cselekményekre, néhány szótaggal, vagy egy-egy gesztussal jelezte, hogy ő ismeri az adott helyszínt, az adott játékot ( olyan 17 hónapos lehetett amikor feltűnt nekünk először ). Amikor nézegetjük együtt a fényképeket, ráismer a lakásra, az otthonunkra, mindig mondja hogy itthon vagyok, viszont ha olyan fotókat lát, amikor még Pesten laktunk és az albérletben készült, azokat nem ismeri fel, arra még nem emlékszik - sőt a kisebb énjét is csak azért ismeri fel, mert elmondtuk neki, hogy az még ő pici babaként.  

Van néhány emlék , amit nem félnék kimondani, ami szerintem a legelső lehet például, hogy állok egy kis éjjeli szekrény előtt és a fiókból ruhákat veszek ki, vagy amikor tesómmal ránk borult a szekrény és rohantunk a sarokba, anya pedig csak szaladt fel , mi pedig csendben kuksoltunk és azt hitte a szekrény alatt vagyunk, vagy például töri óráról egy évszám - Csák Máté - 1321 ( gőzöm nincs miért vésődött ez ennyire belém ) - bár az esküvőnk 03.21-én volt Dáviddal és imádom a 21 es számot. Vagy, hogy mennyit sírtunk anyával amikor olvasni tanított, hogy ülünk az ágyon anya-tesóm és én, anya olvas nekünk és azt mondja jövőre már te olvasol Boginak - én pedig rögtön arra gondoltam mi lesz ha nem tanulok meg olvasni? ( lehetséges, hogy gondolatokra is emlékezzünk, 5 éves korunkból? ) 

Tulajdonképpen nem is az én emlékeim miatt kezdtem el töprengeni, hanem amin egyébként is sokat szoktam, hogy Dorkának mi lesz a legkorábbi emléke, mire fog emlékezni, fog-e emlékezni a mostról? Arról, hogy nevetünk, hogy milyen hangosan kacag, hogy emlékszik-e majd arra, ha összeszidtam, ha nem engedtem meg valamit, ha mérges voltam, ha összebújtunk. Milyen emlékeket hagyunk rá?

Említettem néhányat, de a legtöbbet nem szeretném kimondani, de továbbra is agyalok miért ezek, mit hoztam magammal?

Te mit hoztál magaddal? Ki mered mondani? 

Regina