Szeretek írni, könnyebb mint beszélni.

Talán mert írás közben egyszerűbb visszatérni egy-egy gondolathoz, van esély átfogalmazni azokat vagy egyszerűen csak kitörölni és újrakezdeni az egészet. A kimondott szavak ott maradnak, igaz nincsenek kőbe vésve, de nem vonhatóak vissza.

Hiányzik az írás, ezért újra kezdem a blogolást. Nem szeretnék traktálni senkit egy hosszadalmas bemutatkozással, később az írásaim alapján úgyis kiderül egy rugóra jár-e az agyunk, szimpatizáltok-e vele, követtek-e.

Anya vagyok, nem mondom, hogy átlagos, mert egy korababa anyukája vagyok, de nem állítom biztosan, hogy több nehézséggel álltunk szemben mint egy rendes időre született baba.  Minden időm vele töltöm, bár mostanában próbálok visszazökkenni az én én vagyok szerepbe is, mert néha kell egy kis lazítás , szükség van hobbira, ami kicsit felráz és energiát ad.

Korábban vezettem egy blogot, de mivel Dorka születése után egy hónapig a kórház és a lakás között rohangáltam, és itthon sem volt egyszerű a hasfájós korszaka miatt, sajnos nem volt energiám mindig újabb és újabb bejegyzésekkel készülni, így felfüggesztettem az egészet.  A blog tulajdonképpen Dorkáról, vagyis Dorka fogantatásáról szólt, akkor kezdtem amikor kiderült, hogy csak mesterséges úton lehet gyerekünk. Nem tudott róla senki, a család is csak nagy vonalakban tudott róla. Hogy miért?

Egyrészt mert nem szerettem volna ha mindenki lépten nyomon kérdezősködik, és minden alkalommal ugyanazt és ugyanazt kelljen elmesélnem, másrészt úgysem értették volna. Sokszor csak azt hallod az emberektől, hogy jaj lombikos baba...ugyan, ne foglalkozz vele, örülni kell neki, hogy így sikerül. Persze, és örül is az ember, csak az odáig tartó út valahogy bonyolultabb mint ahogy azt elképzelik.

A blogolással sikerült könnyíteni a lelkemen és az interneten keresztül rátaláltak olyanok, akik valóban értették, akiknek akár én segíthettem, vagy akik már átestek ezen és tudtak jó tanáccsal szolgálni.

Hiányzik az írás, ezért most hogy már határozottan könnyebbek a napjaink - na jó ez nem minden napra igaz, sőt újabban mindig kitalál valamit Csodor, amivel megpróbálja az utolsó cérnaszálat is elszakítani, ( de eddig még én voltam az erősebb ) - és van bőven mesélni valóm, ezért újrakezdem és megosztom a tapasztalataimat arról milyen kora anyának lenni, milyen egy korababával az első pár hónap, hogyan telnek a napjaink, mivel vezetem le a felgyülemlett feszültséget, milyen érzelmi hullámvasúton ültem az elmúlt 6 hónapban.