Ennyi időt töltött Dorka a pocakban.

32+3 hét.

Ennyi idő telt el, hogy kibújt a biztonság adó anyaméhből.

Emlékszem akkor péntek este mennyire rugdosott, hogy mennyire örültem, hogy elmúlt az egész héten szűnni nem akaró alhasi fájdalom. Aztán pár órával később szombat hajnalban a fürdőszobában azon gondolkodtam szóljak Dávidnak, hogy elfolyt a magzatvíz, egyáltalán ez tényleg a magzatvíz?! Lehetséges ez, ilyenkor? Hiszen három nappal ezelőtt voltam vizsgálaton és az orvosom nem pánikolt, amiért megrövidült a méhnyak, akkor most mégis mi történik? Hajnali 3 óra volt. Végül kiabáltam Dávidnak. Aki valamilyen csoda folytán teljesen képes volt megőrizni a hidegvérét, magához ragadta a táskáimat (igen, a terhesség eleje óta éreztem hogy korábban fog érkezni, ezért minden össze volt készítve ) és bevitt a kórházba. 

Az ügyeletes doktornő megvizsgált, kaptam görcsoldót és tüdőérlelőt, szerették volna mindenképp visszatartani még Dorkát. Sokáig nem is voltak fájásaim, vagyis olyanok amire azt mondtam volna hogy fáj, de reggel 7 körül, amikor ismét megvizsgált a doktornő már kezdtem érezni, hogy ezek a fájások csak jönnek, és csak erősebbek, és ő is azt mondta megszüljük ezt a babát. Szülésznőm nem volt, mert mindenhol azt olvastam mindegyik szülésznő rendkívül jó így bármelyikük is lesz éppen ügyeletes biztonságban leszek. Amikor bejött hozzám elmondta hogy Dorkát elviszik majd rögtön az intenzívre, hogy szólnak az orvosomnak, és átmentünk a szülőszobába, ahol segített koncentrálni arra, hogyan kezeljem a fájásokat.A helyes légzéstechnika valóban nagyon hasznos, és nagyon megkönnyíti a fájások átélését, aminek tényleg nem szabad ellenállni, csak hagyni hagy jöjjön, hiszen ezzel a babának segítünk. Előtte teljesen megfeszültem, zsibbadt mindenem, a kezem nem éreztem – azt mondták azért mert minden izmom dolgozott a fájdalom ellen. Miután sikerült tényleg átszellemülni sokkal könnyebben ment minden ( no meg valószínű amiatt is, hogy Dávid csapatta a tiszta oxigént az arcomba, amitől kicsit bekábultam ). Ennél a résznél sok minden kiesik, és tulajdonképpen fel sem tűnt, hogy mindössze 1 órát töltöttem a szülőszobán, de ekkor már nagy volt a sürgés – forgás. Utólag mesélte Dávid amikor egyik este beszélgettünk, hogy a szülésznő sem hitte el, amikor már mondogattam, hogy most már a tolófájások jönnek,  mert tett-vett, majd megvizsgált és csak annyit mondott : Hopp itt a baba feje, akkor szülünk :) Minden borzasztó gyorsan történt, tulajdonképpen a magzatvíz elfolyása és Dorka születése között mindössze 6 óra telt el. 

Ekkor én már azon aggódtam az orvosomnak szóltak-e , ide fog-e érni, hiszen szombat reggel volt, és mindössze 3x találkoztunk, mert a terhesség felénél váltottam orvost. Végül rettentő lelkiismeretesen odaért amikorra kellett neki, és én még csak arra sem emlékszem megköszöntem-e neki, hogy ott van, csak tudom hogy nagyon örültem. 

A következő emlékkép amikor kibújik és megmutatják Dorkát, a csodás arca ott van előttem amikor becsukom a szemem, felsírt magától, és az orvosok máris körülállták majd elvitték.

Emlékszem megkérdeztem az orvosom, hogy kell-e éreznem hogy tűvel szurkál miközben varr, vagy hogy Wellhello szólt a rádióban amíg a kötelező 2 óra pihenésemet töltöttem.

A déli látogatásra már éppen odaértem, és meglepődve láttam, hogy Dorka inkubátora épp azon a helyen van, ami valamiért megmaradt az emlékeimben a 3 héttel korábbi kórházi látogatás során. A gépek pittyegését, a folytonos sípolást, az anyukák fürkésző tekintetét, hogy ki gépe is sípol , a bohócdoktor dalait szerintem soha nem felejtem.

Szombat reggel született Dorka, de nekem csak vasárnap estére jutott el a tudatomig úgy igazán, hogy hol is vagyunk , és hogy nem holnap lesz az a nap amikor hazamegyünk. A szülés után 5 nappal találkoztam a nőgyógyásszal, aki azt mondta én hazamehetek ha szeretnék és be tudok járni ugyanúgy az etetésekre. El sem hittem, nagyon örültem. Azonban még 3 napot bent maradtam ( bár éjszakára hazamentem ). Tulajdonképpen nagyon szerettem volna már otthon lenni, és Dávid is nagyon örült neki, hiszen ő totál egyedül volt este  a gondolataival, én legalább a többi anyukával tudtam beszélgetni, más részről pedig nagyon féltem hazamenni - Hiszen így ott hagytam Dorkát. Persze nem szó szerint voltam vele, de mégis csak pár lépésre tőle. Máig emlékszem, hogy amikor beültem a kocsiba sírtam, hogy hogyan lehetek ilyen anya aki képtelen volt 40 hétig végigvinni a terhességet, a rádióban a Read all about it szólt, otthon a kiságy üres volt, a lakás romokban, én pedig egész este a hasam simogattam mint akkor éjjel amikor elfolyt a magzatvíz.

A kórházban töltött 27 nap alatt nagyon kimerültem, tulajdonképpen mást sem csináltam csak a lakás és a kórház között rohangáltam, és minden este szomorúan hagytuk el a kórházat.Az elmúlt 7,5 hónap azonban gyorsan elszállt. Túl vagyunk sok mindenen, sok síráson, nevetésen, küzdelmen, kivizsgáláson, de mostanra elmondhatjuk minden rendben. Jártunk mindenfelé- szemészet, neurológia, gasztroenterológia, Dévény torna, Korai fejlesztő, Látásnevelés, de CsoDor küzdött, mi kitartottunk. Mára már olyan nagy, hogy a régi képeket nézegetve el sem hiszem, hogy én már 2-3 hónapos korában is óriásinak láttam , pedig visszanézve ezeket még akkor is igencsak apró volt.

Sokat köszönhetek annak, hogy orvost váltottam, hogy a sok nőgyógyász közül a legjobbat választottam, hogy a kórházban ahol szültem az ország egyik legjobb PIC-e működik. Sok anyukától hallottam, hogy nagyon sok negatív tapasztalata van kórházakkal, orvosokkal, nekünk szerencsére csak pozitív élményeink vannak. Mind ApróTalp Falvát, mind a Péterfy kórház orvosait, nővéreit nagyon megszerettük, mindkét helyre úgy jártunk mintha "haza" mennénk és máig örömmel fogadnak minket és emlékeznek minden babára. 

Sok-sok köszönetet és hálát érdemel a nődokim, aki még szülés után 3 héttel is felhívott és érdeklődött a hogylétünk felől, és a gyerekorvosunk, aki lelkiismeretesen jött házhoz az első hónapokban, hogy Dorka nehogy összeszedjen a rendelőben valamit - és akiket bármikor, bármilyen problémával kereshetek nem fognak elküldeni. Számomra ez mind újdonság volt, korábban nem találkoztam ilyen orvosokkal. 

Nem állítom, hogy a lelkem is egyenesbe jött, hogy már nem okolom magam, csak őszintén remélem, hogy egyszer túl leszek rajta. Azt hittem ha majd minden rendben lesz vele, és látom ahogy szépen cseperedik, hízik, tanul, okosodik, ügyesedik majd könnyebb lesz elfogadni a tényt, de nem. A korrigált kora folyton emlékeztet arra, hogy ő korábban született, és ő "csak" 7,5 héttel korábban érkezett. Sokat gondolok azokra az anyukákra, akiknek sokkal korábban születtek a babáik, akiknek még több fejlesztésre kell járni, hogy vajon ők hogyan élik meg ezeket, honnan szereznek nap mint nap új erőt? 

Nekünk is voltak problémák Dorkával, és nagyon sok olyan helyen megfordultunk ahol beteg babák voltak, és némely szülő arcára akarva akaratlanul is kiült a sok fájdalom, az hogy sok nehéz napon vannak már túl. Dávid mindig mondta amikor elmeséltem milyen babákkal találkoztam, hogy biztosan nehéz lehet ilyenkor nekem is. Nehéz igen, de senki ne értsen félre mert én ilyenkor nem azt látom a babákon, hogy betegek, sem a szülőkön hogy van egy beteg gyerekük. Nem azért figyelem őket, mert sajnálom őket, egyszerűen csak szeretném tudni a történetüket, szeretnék osztozni az érzéseiken. Egyszerűen csak azt látom, hogy mennyire Csodásak ezek a babák, ezek az anyák és apák, hiszen Ők egymást választották, együtt küzdenek, együtt akarnak és kicsit irigykedek is, amiért ennyire erősek és amiért én néha nagyon gyengének érzem magam lelkileg, holott Dorka jól van és nincs okom panaszra.  A mai napig bármikor képes vagyok sírva fakadni ha csak állok felette és rám mosolyog, vagy csak egyszerűen azért mert Itt van, mert magához húzza a kezem, mert átölel, mert rám mosolyog és mert az Én kislányom.

Regina