- Sziasztok, ( mosoly ) , mennyi idős a baba ( ha nem tudja megállapítani biztosra fiú vagy lány ) ?

- Sziasztok, Panni, 7 hónapos. És Ő?

- Most lesz 10 hónapos.

- Óó, akkor már lassan 1 éves, elindult már? Látom kiflit eszik, ezek szerint már adsz neki glutént? 

.....

Ismerős kérdések? Az alap társalgás, amikor két ismeretlen anyuka találkozik, és ez itt nagyjából meg is áll. Nemcsoda ha egy idő után az agyunk porhanyósodni kezd. De mit tehetünk ellene? Mit tehetünk magunkért, hogy épelméjű anyák maradjunk a gyerekeinknek, és csinos, magabiztos nők maradjunk saját magunk és a férjünk miatt?

Pocakosan a rózsaszín, mézes-mázas , tökéletes anya-baba napok lebegnek a szemünk előtt, aztán rájövünk idővel, hogy nem minden olyan rózsaszín. 

Mindig arra vágytam, hogy anya legyek, soha nem voltam karrierista, nem jártunk hetente bulizni, nem voltam az a nagyon társaságfüggő ember. Mégis, mindezek ellenére sok emberrel találkoztam nap mint nap a munkában, utazás közben , jártam kávézni, boltokba nézelődni, lassan komótosan vásárolni, moziba. 

Aztán anya lettem- Már nem saját magamhoz alkalmazkodtam, nem úgy volt, hogy csak elindulok valahova, főleg nem hosszabb távra kisbabával, és főleg nem télen. Tavasszal és nyáron, és ahogy nőtt már nyilván könnyebben és rutinosabban teltek a napjaink, de előfordultak a négy fal közé szorulós napok is. A kommunikációm az emberekkel leszűkült a Messenger, Viber üzenetváltásokra és gyors telefonokra.  Heti 1-2 alkalommal jártunk baba-mama foglalkozásra, ami kicsit kizökkentett a mókuskerékből, de mégsem annyira, hiszen az anyukák a rövid párbeszédek alatt a kicsikről váltanak néhány szót, hiszen miről másról? Így a legegyszerűbb a beszélgetés kezdeményezés, aztán hátha tovább tud csavarodni az ismerkedés, de az is lehet hogy ott látták egymást először és utoljára. 

Kemény meló összehozni azt is, hogy magadra igazán odafigyelj, amikor a gyerek alszik ne a házimunkával foglalkozz, vagy hogy este ne aludj be a kanapén. Komolyan csodálom azokat, akik hajnalban képesek felkelni futni, vagy este még edzőterembe menni miután lefektették a gyerkőcöt. Én erre soha nem voltam képes. Dorka nekem koraszülött és minden percet imádok, és hálát adok érte, hogy vele tölthetem, de néhány hónap után kezdett sok lenni nekem is az egyedüllét, és beiratkoztam rúdtáncra. Merész lépés volt, és annak ellenére, hogy rettentő megterhelő mozgásforma, minden alkalommal felszabadultan és fülig érő vigyorral mentem haza. Hihetetlen jó érzés volt nem anyukákkal találkozni, újra fiatalnak éreztem magam és egy kicsit szabadnak. Végül a csoportos órákkal fel kellett hagynom a szeparációs szorongás miatt, így egyéni órákra jártam egy ideig Dorkával - ami persze jó volt, de ott is ugyanúgy figyelnem kellett rá, nem volt meg a nagy relaxálás. 

10 hónapos volt Dorka, amikor otthoni munkavégzéssel visszamentem dolgozni, ugyan csak heti 20 órában, de ez egy kisgyerek mellett , az otthoni teendőkkel kiegészítve nem volt egyszerű. Még kevesebb idő jutott magamra, és tulajdonképpen ugyanúgy nem érintkeztem emberekkel, az agyam nem frissült fel. A mondókák, a gyerekdalok, a Dorkával való kommunikációm tartott életben, és este Dávid, de kezdtem azt érezni hogy eltompul az agyam, hogy felejtek. Muszáj volt az olvasásra koncentrálnom, és újra elkezdtem írni, megtanultam videót vágni. Talán csúnya lesz, de nem volt elég az Anyalét, kellett valami plusz, ami az agyamat felpörgeti. 

Most egy olyan helyre költöztünk, ahol nagy a játszótéren az élet, és ahol sikerült barátokra lelnem, de az ideköltözés után néhány hónapig tulajdonképpen teljesen magamba voltam fordulva. Pesthez képest itt semmi lehetőség sincs autó nélkül, és télen babakocsival 30-40 perces távokra elindulni munka mellett , bevallom okozott fejtörést. 

Kisgyerek mellett nehéz összeegyeztetni a találkozókat barátokkal, legyenek azok régiek, vagy akár a játszótéren megismert anya barát, akivel sikerült a szobatisztasággal kapcsolatos kérdéseken túllendülnötök és egymást is megismerni. Sokszor akarva-akaratlanul is tényleg brutál nehéz összehozni egy-egy órát, mert este már nem biztos hogy szívesen mész el a pici mellől, vagy éppen felváltva van családi program, vagy a férjed dolgozik, neki van programja, és/vagy egyéb kötelezettségek. A legrosszabb, amikor sikerül lefixálni, de a gyerek beteg lesz , igen pont akkor - mennyi az esélye ennek?? Öööööö, kisgyerekeknél, nagyjából 99,9%.  ( például a szülinapi éttermezésünk közben lett lázas , majd hányt Dorka és aludt rajtam 1,5 órát délután 6kor - úgyhogy igen, itt kérem szépen bármi megtörténhet ). 

Pesten a kórházba visszajártam egy koraszülő anyákat támogató csoportba, mert az anyává válásnak ezt a részét is elég nehezen éltem meg. Ezt mindig Domokos Kata tartotta, aki tulajdonképpen az anyáknak segít egy kicsit megtalálni újra önmagukat. Ő maga is koraszülő, 4 gyermek édesanyja, akik közül a kislányát el kellett engednie idejekorán. Tapasztalata bőven akad az anyasággal kapcsolatban. Koraszülő anyákat támogató csoport most nincs, viszont a napokban lehet ismét csatlakozni hozzá az Anyaklubba, ahol kiszakadhatsz egy picit a gyerekmentes világból. Tudom, épp azt ecseteltem milyen nehéz, viszont itt az a pláne, hogy nincs konkrét időponthoz kötve, a klub hozzád igazodik. Itt aztán bármiről beszélhetsz, ami nem a gyerekkel kapcsolatos. Kibontakozhatsz és a sok interaktív gyakorlattal, tippekkel , közös csevejekkel újra egy kis közösségben érezheted magad. Kata kicsit olyan mint egy jó pszichológus, könnyen meglátja a dolgok lényegét, hogy mit szeretnél kihozni magadból, végtelenül türelmes és közvetlen. Itt könnyen barátokra lelhetsz, akik megértik az anyukás problémáid, ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hogy Te Nemcsak Anya vagy! A cél közös. 

Ha te neked sem sikerül összehozni a találkákat, nehezen gazdálkodsz az időddel, úgy érzed egyedül vagy, ha szeretnél a napi rutinodon kívül másról is beszélgetni, akkor érdemes jelentkezned Kata Anyaklubjába, amiről  itt olvashatsz bővebben. 

Szeretettel, Regina