Vagy ássa el magát ha ilyenre gondol? 

Vannak napok, időszakok, amikor úgy minden összejön, azaz semmi nem jön össze. Amikor úgy érzed, hogy ez már képtelenség, hogy ennyire szerencsétlen légy. Persze lehet, hogy ha egy kicsit pozitívabb időszakom élném ezek fel sem tűnnének. ( például a buszok több perces késése, emiatt egy vonat lekésése, vagy a pénztár előttem zár be, a torta amit sosem rontok el sem sikerül , soroljam még? ) 

Már legszívesebben egy-egy ilyen alkalom után világgá mennék, de ott fogja a kislányom a kezem ezért meg kell őriznem a hidegvérem , és még az ő esetleges kirohanásait is kulturáltan , jó anyához méltóan kell kezelnem. Talán a gyerekek is érzik ezt a rossz passzt, és ezáltal ők is frusztrálttá, nyűgösebbé válnak, vagy egyszerűen most csak ilyen a levegő. Ebben a hónapban sajnos sok idő elmegy a munkámra, és kevesebb idő jut Dorkára, magamra - valószínű emiatt a kedvtelenségem, és sajnos Dorka sem könnyíti meg, mert ma volt a második nap, hogy délben mindössze 50-60 percet alszik. Ma rettentően szükségem lett volna még legalább fél órás nyugira, és neki is, mert a szobából kijönni nem akart, aludni sem, csak egy kék felsőt emlegetett és ha azt kértem menjünk ki, a szobából nem lehetett, mert őrült ordításba kezdett. Feküdnünk kellett összeölelkezve, csendben. Rossz álomra, esetleg mocorgó fogakra gondolok. Később azért sírt mert felmostam a lakást - nem hiszti volt, tényleg sírás. Egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot, és ez is rettentően zavart, de egy nagyjából 2 órával az ébredés után túl is jutottunk ezen a sírós állapoton. Szóval őszintén ki az aki ilyenkor nem menne világgá, főleg ha alapjáraton  ramaty a hangulata???!!

Félreértés ne essék, nem bánom, hogy anya vagyok, minden álmom ez volt. Jó érzés vele ilyenkor összebújni, érezni, hogy én kellek neki , hogy én tudom megnyugtatni és vele összehangolódni a kiborulása és az én kezdeti bosszankodásom után, de előfordulnak napok amikor jó lenne úgy kiereszteni a gőzt mint azelőtt. 

Néha hiányzik, hogy a nap közepén max hangerőn hallgassak Alvint, Junkiest, Green Day-t, stb. , vagy csak elmenjek úgy bevásárolni egy húzós nap után, hogy tudom a gyereknek nem kell könyörögnöm, hogy ne álljunk meg minden sarkon. Délután leülhessek úgy olvasni, hogy nem szakít félbe az első mondat után, az Aaaanya, légyszíves vigyél el pisilni felkiáltás, mert persze előtte 1,5 perccel megkérdeztem kell-e pisilni, és nemleges választ kaptam, de amint leülök...szerintem nem szükséges ecsetelnem - ha a radarjuk jelez rekord sebességgel találnak ki valami mondvacsinált ürügyet, amiért rájuk kell figyelni. 

És ezek tényleg apró dolgok, s talán nem is ezek hiányoznak, hanem hogy látom, hogy már nem leszek fiatal. Valahogy az életnek a rendje bánt. Pedig tudom, hogy hálásnak kell lennem (és vagyok is! ), hogy itt vagyok, hogy élek, hogy van akinek fontos vagyok. Azonban hiányzik, hogy már nem vagyok 16 éves, hogy nem vagyok egyetemista, hogy nem akkor kelek-fekszek amikor jól esik, hogy nem akkor megyek el egy buliba, koncertre, moziba amikor kedvem szottyan. Szóval nem is az az időszak hiányzik igazán, amikor a fent felsorolt dolgokat nyugodtan tudtam kivitelezni , hanem amikor tényleg fiatal voltam. Rohamos sebességgel közeledem a 30 felé és amennyire fel akarunk nőni , és be akarjuk tölteni a 18-at, legalább annyira vágyunk ilyenkor már vissza az akkori életünkbe. Persze semmi pénzért nem adnám a mostanit, és beleőrülnék ha nem lenne itt nekem Dorka, de néha vágyom hogy a régi Regina lehessek. Az acélbetétes bakancsos, akivel Dávid soha nem ismerkedett volna meg ( most hogy újra a lábamra húztam nem volt hajlandó közös fotóra sem velem ) , aki minden koncerten ott volt, akinek a gimis osztálya a tanárok szerint ördögtől való volt, aki otthon csak az egyszerű szomszédlány volt, aki szerette a Miskolci Egyetemet, akit összesodort Dáviddal az élet és csak a csókokból éltünk, aki szeretett nevetni és jönni menni és nem azon azon aggódott, hogy jaj ezt és ezt mikor fogom megcsinálni, csak éltem a gondtalan hétköznapokat. Amikor még nem fáradtan rogytunk le a kanapéra miután este 9kor végre ágyba parancsoltam a gyereket, hanem még akkor kezdtünk el készülődni egy-egy bulira, amikor még fogalmam nincs miért nem volt időm bizonyos dolgokra hiszen semmi dolgom nem volt. Értitek ugye? Nektek mi hiányzik? 

Kicsit jó lenne visszasétálni és megnyugtatni a régi ént az akkoriban nehéznek tűnő időszakokban, hogy lesz ez még nehezebb is, de ez így lesz a te életed, szóval kösd fel a gatyád és ne rinyálj. Csak élj, és örülj annak, hogy van lehetősége eljárni feletted az időnek. Legyetek hálásak a nehéz, világgámenős napokért is.

Regina