Amíg a régi lakásban laktunk Dorka ágya a mi szobánkban volt, ezért alapból együtt, egy légtérben aludtunk. Amikor még nagyon pici volt és hasfájós rengeteg alkalommal aludt a mellkasomon, vagy csak velünk az ágyban- kaptam is a megjegyzéseket, hogy majd nem fogom tudni kitenni. Azonban egy idő után az éjszakai evések alkalmával is nagyon gyorsan visszaaludt a saját helyén - amit persze én viseltem nehezebben. 

Később beteg lett, majd jött a fogzás és mindig sokkal egyszerűbb volt vagy szintén magamon altatni, vagy összebújva aludni a nagy ágyban és igazából mivel szeretek vele pihenni nem is zavart a dolog. Persze voltak esték, hogy Dávid is és én is lapjával aludtunk az ágy két szélén, Dorka pedig keresztben roppant kényelmesen , de nem bántuk. 

A költözés úgy hozta, hogy saját szobát kapott a kisasszony, így nem volt kérdés, hogy mindenki a saját kuckójában tölti az éjszakát. Az első egy hétben mindent a káosz uralt, a bébiőr sem került még elő a dobozokból - és féltem enélkül annyira hulla vagyok, hogy nem hallanám meg a szomszéd szobából sem -  így velünk aludt. A délutáni alvásait is mindig a mi ágyunkban töltötte, délután tényleg nem tudtam betenni a kiságyba mert egyből felébredt,  plusz ugye altatni is kellett, ami úgy volt a legegyszerűbb ha lefeküdtem mellé. Végül december 26-án elszakadt a cérna, miután 1,5 óra ment el a napomból azzal, hogy elaltassam, mert éppen dacoskodni támadt kedve. Hulla fáradtan vagy visított és csukott szemmel forgolódott, vagy kínjában hangosan röhögött. Itt határoztam el, hogy ennyi volt, nem lesz közös alvás sem délután, sem este, mindenki megy a helyére, hiszen rengeteg időt és energiát ölök az altatásba amit hasznosabban is tölthetek. Szóval engem az motivált hogy nem szeretnék vele aludni, mert nagyon is, hanem az, hogy az altatást elhagyhassuk. 

Első este volt ám sírás, és könyörgés, hogy vegyem ki. Engedtem neki és felvettem megvigasztaltam, elmagyaráztam neki, hogy mindenkinek saját ágya van, az alváshoz nem kell anya, most ő lesz a nagylány és ő fog vigyázni az állatkáira. Meséltem , énekeltem neki és simogattam. Persze ezek több felvonásban zajlottak, és volt hogy azt mondtam feladom, végül kitartottam és nagyjából 25 perc után elaludt - persze ehhez hozzájárult az, hogy az ordításban hamarabb kimerült. 

A délutáni alvásait mindig próbálom a végsőkig húzni, hogy tényleg igazán fáradt legyen, bár figyelni kell, mert ha egy ponton átesik akkor már épp azért nem fog könnyen elaludni mert nagyon fáradt. 

Igazából az első 2-3 nap volt nehezebb és hosszabb, de már ekkor is sikerült nagyjából 10 perc alatt elaludnia, vagy ha még nem is aludt el sikerült kilopóznom. 

Minden alvás előtt elmondom neki, hogy most pihenő idő van, hogy melyik plüsst ölelje át, éneklek neki 2-3 dalt és simogatom a hátát, ha szüksége van rá fogom a kezét aztán egyedül hagyom. Előfordul még most is, hogy utána sír, és vissza kell mennem 2-3 alkalommal ( vagy többször ) és még virrasztani picit mellette, de az esetek nagy részében a dalok után ott tudom hagyni és ő egyedül szépen álomba szenderedik. 

Éjszaka még ő egy alkalommal felébred enni ( ez lesz a következő projekt, hogy erről leszokjunk, viszont ehhez nekem kell majd sok energia ), és az első napokban még ha nem aludt vissza nem küzdöttem vele, átvittem a mi szobánkba, de mára már azt mondhatom, hogy a 7 estéből 5 éjszakát végig a saját helyén tölt. 

Az első pár nap nekem is nehéz volt. Rossz érzés volt, hogy nincs mellettem, hogy nem vagyok ott azonnal, hogy tudom, hogy egyedül van, de próbáltam nyugtatni magam, hogy ha ezt levetkőzöm kényelmesebben tudok aludni, kipihentebb leszek, és ha születése óta olyan helyen élünk ahol van külön szobája akkor ez lett volna  a természetes. Ráadásul körülbelül 5 méterre vagyok tőle, egy szempillantás alatt ott termek ha éjjel sírni kezd. 

Tippek: