Az anyává válás egyet jelent az otthonléttel, a 0-24 órás babázással, háztartással, az emberekkel való kommunikáció átalakulásával. A szülés után az agyunk átáll anya üzemmódba, vagyis baba üzemmódba. Napunk java részében a gyerekünkkel beszélgetünk, aminek a témái még ha néhanapján komolyra is sikerednek mert épp vele osztod meg a legnagyobb problémáid, leginkább mesékre, mondókákra, babaproblémákra szűkülnek le. Persze ez így van helyén, de amikor észreveszed, hogy sokszor a gyerekdalokat dúdolod még magadnak is, vagy elfelejtesz alapvető szavakat, főleg egy-egy húzósabb nap/hét után akkor elgondolkozol, hogy te jó ég mikor jutottál idáig és van-e még visszaút. 

Sokszor érzem -annak ellenére, hogy próbálok a lehető legtöbbet könyvekbe merülni, és az agyamat dolgoztatni- , hogy kicsit mintha butulnék, mintha mindent elfelejtenék. Pedig dolgozok is, nem vontam ki magam teljesen a forgalomból. 

Mit lehet tenni azon felül, hogy dolgozik az ember, hogy olvas, vagy mint például én is mint sok más anya próbálja kiírni magából a lelki dolgokat, vagy csak egy hétköznapi semmiséget, ami számunkra mégis nagy dolog.

Néha annyira lemerülök agyilag, hogy egyszerűen elfelejtek például főzni- volt rá példa, hogy Dávid megkérdezte mit visz holnap ebédre, és akkor kaptam a fejemhez, hogy te jó ég még főzni akartam!

Előfordul, hogy képtelen vagyok visszaemlékezni , hogyan is telt a napunk Dorkával. Az pedig szinte alap, hogy mire egyik szobából elindulok a másikba valamiért szinte biztosan elfelejtem miért is mentem be, vagy hogy a telefonom keresem miközben épp azt nyomkodom, vagy miközben Dorka néz éppen mesét rajta. Akadnak olyan percek, amikor mintha teljesen más világban lennék, mintha a jelen pillanatban ott sem lennék, mintha kívülről szemlélném magam.

A Big Bang Theory-ban tegnap épp erről volt szó, amikor is az anyuka szakkönyveket kezdett el olvasni esti meseként a gyerekeknek, mert elméletileg ilyenkor az agy befogadóképessége könnyebb, s azt az egész napos gügyögés mellett próbálja egyensúlyban tartani annak működését. 

Ezeket tapasztalva már látom, nem hiába kínál sok tanfolyam Gyes-en lévő anyukáknak kedvezményt a tanfolyamok árából, mert ugyan mindennap valami újra tanítod a gyereked, de te nem tanulsz újat- sokszor még a híreket sincs időd elolvasni - ezért a kiút ebből a nagy tudatlanságból a tanulás, vagy a visszatérés a munkába. 

Nos nem valószínű, hogy ezentúl az esti mese valami fizikai, vagy matematikai törvényekről fog szólni, ugyanis ekkor már végképp agyilag zokni vagyok és sokszor azt sem tudom fiú vagy lány, szóval légyszi írjátok meg nekem ti hogyan maradtok agyban aktívak. Mert nyugtassatok meg, hogy nemcsak én küzdök ezzel a problémával - mert ha igen, akkor az időm beosztását nagyon, nagyon át kell alakítanom. 

Persze lehet már az is elég lenne, ha nem kellene hajnalban kelni, és késő feküdni, és a köztes idő között jó esetben csak 1, rossz esetben akár 4-5-6-7 alkalommal felkelni a gyerek nyöszörgésére, sírására. Ha a gyerekeknek csak jó napjaik lennének, nem kellene hisztirohamokat kezelni, vagy mindig egészségesek lennének, a fogaik pedig fájdalommentesen kibújnának. Ha nem a Kerek mesére, vagy Bogyó és Babócára kábulnának, hanem a National Geographicra. 

Az is elképzelhető, hogy ez direkt így van kitalálva, hogy könnyen "leépüljön" az agyunk, még a végén megesne, hogy tényleg a Pitagorasz tételt kezdenénk el tanítani a gyerekeknek a Boci, boci tarka helyett. 

Regina