Hello Mommy Monster

Hello Mommy Monster

Miért szeretem jobban, hogy már nem kisbabám, hanem kislányom van?

2018. június 20. - Hello Mommy Monster

 

Amíg az anyaságra vágysz, amíg az a két vékonyka csík lebeg a szemed előtt és amíg le nem telik az első 12 hét, majd a második nagy UH és a többi mérföldkő a várandósság alatt, és persze amíg el nem érkezik a nap, hogy kibújjon minden olyan lassan történik. Szinte egy helyben toporog az idő. 
Az első pár hét nehéz volt, és persze ezt a néhány első hetet leszámítva is volt rengeteg nehéz időszak, de ennek ellenére hihetetlen sebességgel repül az idő. 
Nagyon szerettem amikor Dorka még pici volt, amikor minden este rajtam aludt el, amikor még elől hordoztam és védtelen apróság volt, de hogy őszinte legyek sokkal jobban szeretem, hogy már "nagy". Szeretem látni, ahogy napról napra okosabb, ahogy fejlődik és talán merész kijelentés, de ahogy minden egyszerűbb lesz. 
Gyors elindulás
Persze most is szükségem van még egy kisebb táskára, amiben pelus, popsitörlő, váltóruha, ital vagy valami étel lapul, esetleg vész esetére egy-két játék és kész. Nem kell számolnom azzal mikor lesz éhes, hogy akár 2-3 váltószett is legyen nálam, mert lebukja magát, vagy átázik, vagy egyéb váratlan akadály történik. Nem kell számolnom, csak napi egyszeri alvásidővel. Komolyan ki voltam attól, hogy alvásra mindig érjünk haza, vagy csak azután induljunk. Viszont ha később aludt el de kötelező program van ébresszem fel, és akkor nyűglődni fog, ha pedig le sem teszem azért fog nyűglődni. A másik kérdés a mit adjak rá dilemma. Mielőtt indultunk bárhová megnéztem hány fok van, kimentem a teraszra, és ezt persze nem egyszer, hogy tutira menjek. Persze most is félti az ember a gyerekét, nehogy meghűljön. de kevésbé drámai az öltöztetés.

Mozgásfejlődési szakaszok
Egy anyának mindig öröm látni, hogyan próbálkozik a kisbabája az első önálló mozdulatokkal. Legyen csak egy kis kapálódzás a kezével, vagy négykézláb rugózás már a kúszásra készülve. Kíváncsian várod mikor ül fel először, mikor jön rá, hogy állni is tud, és onnan jöhetnek az első kapaszkodva megtett lépések, majd észre sem veszed és szaladsz utána. Azonban az ezek között eltelt idő hosszú és sokszor nem túl hálás. Például azt az időszakot annyira nem szerettem, amikor már kúszott jobbra-balra, de nagyobb távolságot így nem tett meg, és ölben akart lenni, majd ha elvittem a kiszemelt célhoz le kellett rakjam. Szóval ez a fent is , lent is szeretnék lenni de azt gyorsan időszak. 
Dorka koraszülött lévén később ért minden mozgásfejlődési szakaszba, járni pont karácsonykor kezdett, pedig először 10 hónapos állt fel, de onnantól mégis 4,5 hónap kellett neki, hogy elkezdjen egyedül járni. Asztal mellett és a kezünket fogva szépen ment, de ezen kívül ő még csak nem is nagyon mászott, inkább a kúszást választotta. 
Emlékszem mikor az első lépéseit önállóan egy szelet csoki miatt akarta megtenni, és onnantól nem volt ám megállás. Imádom nézni ahogy rohan, ahol totyog, ahogy örül egy-egy új ahogy ő mondja "cipi"nek. 
Szerettem hordozni és mai napig szeretem a hátamon hordozni. de azt az örömet látni rajta, hogy ő képes engem elkapni, vagy elszaladni előlem azt semmi nem múlja felül.
Beszél, beszél és beszél
Dorka körülbelül 20 hónapos kora körül kezdett el úgy igazán intenzíven szavakat kimondani és azonosítani a tárgyakat kifejezésekkel is maga körül. Az Apa szó már régóta ment, és a többi nagyon alap könnyen kimondható baba szó, de mint például az Anya az csak jóval később, és a mai napig nem hallom hogy Anyuci, csak Anya vagy Anya-manya vagyok. Az éjszakai ébredések egyre csökkenek, és emiatt jóval nehezebb is felkelni éjjel - könnyen hozzászokik az ember a kényelmes alváshoz, de picit megkönnyíti, hogy arra kelek:Anya, Anya, Anya-manya. 
Napról -napra lenyűgöz, amikor egy-egy új szót kimond. ÉS ami érdekes, hogy nagyon kevés szó van, amit ő érthetetlenül, a saját kis nyelvén ejt ki- a legtöbb az teljesen érthetően, úgy szól ahogy mi felnőttek ejtjük. 
Átaludt éjszakák
Tudom vannak olyan szerencsés szülők, akiknek a gyerekei nem ismerik az éjszakai ébredés fogalmát, és ha beteszik este 8-kor az ágyba, akkor reggelig egy mukkanás nélkül durmol. Az én gyerekem nem ilyen volt. Ő szigorúan tartotta a 3 -4 óránkénti ébredéseket ( mondjuk nálunk ugye ezt a kórházban megszokta ), és volt elvétve 1-1 éjszaka amikor csak nagyon hajnalban ébredt fel, viszont olyankor az agyam kapcsolt be és azért nem aludtam. Mostanában így lassan a 2 felé közeledve jött el az, hogy végigalussza az éjszakákat. Komolyan nem is tudom szavakkal kifejezni mekkora megváltás ez nekem, és mennyire kipihent vagyok reggel. De tényleg. Olyan szinten, hogy egyszerűen a sok alvás miatt nem bírok hajnalban az óra csörgéskor felkelni- könnyen elkényelmesedik az ember. 
Kisbabából kislány
Számomra a legcsodásabb, hogy már látom, hogy nem kisbaba, hanem kislány. Egy gondoskodó, önálló gondolatokkal és rengeteg érzelemmel és akarattal bíró kislány. 
Nem lehet elégszer kimondani és még kevésbé betelni azzal, hogy milyen csoda látni ahogy okosodnak, ahogy felfedezik a világot, ahogy a saját gondolataik, ötleteik megfogalmazódnak a kis buksijukban. Tényleg néha annyira meglep, amikor megkérem, hogy pakolja el a ceruzáit, mert a motorral rájuk megy és összetörnek, és ő leszáll a mocijáról és szó nélkül összepakolja. Vagy amikor megkérdem mit szeretne enni és ő elmondja, kiválasztja a hűtőből. És persze amikor huncutságon töri a fejét. 
Látni, hogy már emlékszik dolgokra, képes felidézni szituációkat, mi mikor és miért történt. 
A gyerekek tényleg maguk a Csodák. Amióta megfogant azt mondjuk neki, hogy ő egy kis Csoda, és valóban, ahogy az összes többi kis rosszaság is. A természet ezen része, ahogy ez kialakult fantasztikus.
Regina

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomommymonster.blog.hu/api/trackback/id/tr2914254581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása