Minden anya álma, hogy 3 tökéletes évet eltöltsön a gyerekével otthon, de valljuk be az utolsó éven kapott GYES ma már egy tankolásra és egy csomag pelenkára sem elegendő, ezért sokan kényszerülnek bölcsődébe beíratni és hozzá szoktatni az élet nagy mókuskerekéhez a gyerekeket. 

Mi szerencsések voltunk, mert dolgozhattam itthonról ( tudom már elég korán visszamentem, de másképp nem ebben a lakásban ülnék most  - és ha visszamehetnék az időben nem is érdekelne, hogy éppen hol ülök ) , azonban év elején kiderült, hogy nem kapom vissza a 8 órás munkám, a cégnek elegendő vagyok így is. Jó nekik. 

Ahogy ez kiderült, megbeszéltük, hogy akkor megpróbáljuk a bölcsit, és 2019-től új munkahelyet keresek. Szándékosan nem kezdtem el már akkor keresni, mielőtt kezdte volna, mert Dorka asztmás és neki egy kis nátha is rámegy a hörgőjére, és befullad, elég nehezen jön ki a betegségből ilyenkor, és a fül-orr-gégész azt javasolta ne is vigyük bölcsibe, mert javarészt otthon tölti majd a napjait betegen a gyerek. Mivel láttam rajta mennyire élvezi egész nyáron a gyerekek társaságát, és már tényleg nehezen tolerálta, hogy dolgozok ennek ellenére az volt a felállás, hogy megpróbáljuk és megnézzük mennyit lesz beteg. 

November 5-én kezdte a bölcsit és a téli szünetig 7 hét volt hátra, amiből neki mindössze 3 hetet sikerült a bölcsiben töltenie, ezt is nagyon össze-vissza.

De kezdjük az elején. Beszoktatás 1-2 hét, mint mindenhol. Az első 2 nap csak 1 órára kellett bevinnem, ami elég furcsán volt szervezve, ugyanis épp az idő alatt kint voltak az udvaron - mintha a játszótérre vittem volna le. Ráadásul ilyenkor 2 csoport volt lent, ami nagyon sok gyereket jelent és nem is érezte magát jól az udvaron - később is odakint minden alkalommal sírt. Szegény nem értette miért megyünk be a csoportba, ha 10 perc múlva jövünk is ki, és nem mehet vissza. Kérdeztem is, hogy nem lehetne ezt máshogy, a válasz annyi volt, hogy de majd harmadik nap már itt tízóraizik akkor lesz bent is. Szóval 2 napig tulajdonképpen a gyerek nem is volt tisztában azzal hova is akarom őt beszoktatni! 

Szerda délelőtt korábban mentünk, tízóraizott szépen a többiekkel, én már amikor kint voltak az udvaron leléptem kis időre, de sírdogált szegény, majd  mikor vitték fel őket, mi indulhattunk is haza. 

Az ebédje körül huza-vona alakult ki, mert tejérzékeny és nem volt megfelelő nekik a papír amit vittem erről, így újat kellett kérnem, ezért csak pénteken ebédelt (volna !) ott először, de nem evett, mert a fél 12-es ebédet, fél 1 után hozták az ebédszállítók, s mi azt nem vártuk meg. Szegény gyerekek sírtak, fáradtak voltak és éhesek, és persze nem rakhatják le őket aludni ebéd nélkül. Pénteken már egész délelőttre kimenőt kaptam - nem mentem messzire, a szomszédos boltban egy padon olvasgattam - a szörnyű buszközlekedés miatt ez egyszerűbb volt, és féltem, hogyha sírna nem tudok rögtön menni. Hamarabb vissza is mentem így és kint várakoztam, amikor is szóltak , hogy menjek be már most mert szegénykém nagyon sírt. Bementem hozzá és egy vonattal játszadozott kisírt szemmel, megsimogattam és csak annyit mondott anya visszajött, és megölelt. Annyira sajnáltam.

A második hét már könnyebben ment, hétfőn még mivel az volt az első ebédje korábban mentem érte és láttam az arcán a sírás nyomait, de később ügyes volt az elváláskor sem sírdogált, csak picit napközben - legalábbis ezt mondták. Ettől függetlenül ugyan látni a gyereken, hogy mennyire van ki lelkileg és könnyen kitalálható, hogy valójában mennyit sírt. Sokan mondják, hogy a gyereke nem sír, milyen jól el van. Vannak ilyenek, de az egy hét ott töltött idő alatt, a régóta járó gyerekek is követelik az anyukájukat folyamatosan és sokan pityeregnek. A legtöbbjük csak téblábol jobbra- balra, próbálja lekötni magát, mert ugye együtt még nem igazán játszanak - a nevelők pedig intézik az egyéb teendőjüket és van amelyik leül játszani velük, de volt, amelyik csak maga köré gyűjtött néhány gyereket és némán elvolt mellettük. Sok jót mondtak erről a bölcsiről, de én csak csalódtam benne. Ez csak egy gyerekmegőrző, tanulni nem sok mindent tanulnak - lehet máshol igen, itt nem sajnos. 

Az első két hetem rengeteg kétséggel telt, nagyon sokat sírtam , nagyon bántam hogy beadtam, mindennap szorongva és rossz érzéssel vittem őt, amit persze előtte palástolnom kellett, de úgy tűnt azért örül neki, hogy minden reggel útnak indulunk , csak az nem tetszett neki, hogy anya nincs ott. Mesélt, hogy mit csinálnak, hogy mit tízóraizott, hogy sírdogált, hogy énekelt, de nem kitörő örömmel. Ha jól emlékszem a második hét utolsó két napján már nem is vittem be, mert beteg volt és tulajdonképpen onnantól kezdődtek a bajok, vagyis a sírós elválások, amik nem tudom kinek voltak nehezebbek és gyakorlatilag ahogy írtam, 3 napot járt, másfél hetet nem, tehát esélye sem volt megszokni ezt a helyzetet. 

Gyakorlatilag végig beteg volt. ( folyt. a 2.részben)